Katona György. Múló világ. Festészet
Tárlat megnyitó
Katona György – a világból a Fény felé
Erdély sajátosan sokszínű földrajzi-spirituális világával, dombvidéki tájaival több művészgeneráció számára jelentette a szülőföld pótolhatatlan melegségét, ugyanakkor az alkotás apadhatatlan inspirációjául is szolgált. Nem volt ez másként Katona György – sokkal inkább összetett művészegyéniség, mintsem csak festő – esetében is.
Nagyváradon született 1960-ban, majd családjával együtt a szilágysági Sarmaságon töltötte gyermekkorát. Apja volt az, aki bevezette a művészet és kézművesség rejtelmeibe, majd Kolozsváron a Művészeti Líceumban és a „Ion Andreescu” Képzőművészeti Intézetben tanult tovább, 1984-ben abszolválva annak festészet szakát. A képzőművészeti főiskola elvégzése után sikeresen beilleszkedik a kolozsvári és erdélyi művészi közösségbe, amelynek mindvégig aktív kiállítóművésze is volt. Később visszaköltözik szülővárosába, Nagyváradra, majd 1989-ben családjával együtt Magyarországon, a Győr melletti Pápán telepedik le véglegesen, ahol később a Református Kollégium tanára lett.
Magam is bejártam e művészi életút korábban említett állomásait, hogy eljuthassak az osztrák határ felé elhelyezkedő városka iskolájába és a műteremlakásba, ahol Katona György békére lelve életének java részét töltötte. Már az iskola hosszú folyósójának falain sorakozó műalkotások is – akár egy díszőrség – az épület „epicentruma” felé terelik a látogatót, ahol a művész képei halmokban állva egy labirintus útvesztőire emlékeztetnek, ahova csak félénken, alázattal léphetünk be, nehogy megzavarjuk a mester munkáját, akinek jelenléte kitapinthatóan betölti a teret.
A műteremben és a ház többi részében szétszórt, mindenütt jelenlévő művek százai tanúskodnak egy olyan alkotó életéről, aki számára művészet jelentette a kezdetet és a véget, a mindennapi lelki táplálékot egy hosszú, kitartó, de ugyanakkor fáradozással teli életmű építésében. A mennyiségükkel ugyan megfélemlítő alkotások sokaságának nyomasztó benyomása után, amelyet a művek sokszínűsége első látásra még kaotikusabbá tesz, a figyelmes tekintet Ariadné fonalától vezetve, a látvány fokozatos tisztulálásával, az életmű főbb témáit is megkülönbözteti, közelebb kerülve a művész gondolatvilágához és az alkotás lényegéhez.
A román és magyar anyanyelvű iskolákban nevelkedett, illetve a romániai és később magyarországi kulturális közegben ugyanolyan otthonosan mozgó Katona György számára gyakorlatilag nem léteztek kulturális határok, szabad mozgásteret és önkifejezést biztosított magának, bármerre is járt - akárcsak az ég madarai. Alkotásainak rendkívül változatos témái egy sokoldalú művészről árulkodnak. Gazdag tematikus repertoárja egy stabil mag (visszatérő témák) mellett friss, folyamatosan megújúló témákkal is bővült.
Az alkotótáborokban (Zsobok, Mezőmadaras, Buda, Tihany stb.) való következetes részvételnek köszönhetően mitikus helyeken zarándokolt, megörökítve annak tájait, domborzatát, növényzetét,hangulatát, gyakran az épített tájat sem mellőzve. A nagybányai plein-air hagyományokhoz híven, Katona előszeretettel ábrázolt kis tájrészletet, szerény házakat, templomokat vagy régi, akár romos, elhagyatott épületeket, amelyek az élénk fénnyel való megvilágításnak köszönhetően egy pusztuló paradicsom benyomását keltik.
Az emberábrázolás az életmű külön szegmensét képezi, egyéni vagy csoportos portré, illetve önarckép formájában. Ezeken gyakorta a művész közvetlen közelében, családjában élők vagy éppen a művész saját arca köszön vissza, megvillantva Katona érzékeny, a pszichológia és spiritualitás mélységeivel foglalkozó lelki oldalát.
A szakralitás és mitológia egy újabb fejezetet képvisel a festő állandó jelleggel vissza-visszatérő és folyamatosan tovább mélyített tematikai érdeklődésében: akár Jónás, Ádám és Éva, az Utolsó vacsora, az Emmauszi vacsora vagy Szent Veronika kendője stb. Az életmű e kategóriájába tartozó művei bár időben, kronológiailag távol vannak egymástól, gyöngysorként felfűzve egy sorozatot képeznek, tovább csiszolva és újabb jelentéssíkokkal gazdagítva egymást.
Katona György műhelye a folyamatos kísérletezés és technikai újítás laboratóriuma volt, egy varázslótanonc véget nem érő játéka. Az általa alkalmazott technikák változatos és sokszínű repertoárja a vászon vagy farost hordozóra olajjal (vagy akrillal) készült alkotásoktól a legkülönbözőbb vegyes technikákig terjed. Ugyanakkor nem hiányozhatnak az akvarellel, ceruzával, szénnel, tollal, tussal és pasztellel készült, erőteljes kontúrokból vagy precíz, finom vonalakból, satírozott felületekből építkező, éltérő tematikájú rajzok sem. A sokszorosított grafika eljárásaival kísérletezve olyan ismert művészek, költők képmását örökítette meg, mint József Attila vagy Petőfi Sándor, írásaikból vett részletekkel egészítve ki a kompozíciót. Lankadatlan kísérletezésének és kitartásának köszönhetően műveit sajátos megközelítés, egyéni formanyelv és az önkifejezés legváltozatosabb formái jellemzik, az alkotás újabb és újabb értelmét kutatava.
Festőként, de ugyanakkor egy szobrász fiaként dolgozott, hisz egyes alkotásai a szó szoros értelmében „dombormű”-ként hatnak a sűrű, vastagon felvitt festékrétegnek vagy a vászon síkjával összeforrott, egyedi módon beépített patinált gipszfelületeknek köszönhetően, amelyek szinte tapinthatóvá varázsolják a völgyek, gerincek és lejtők erőteljes vonalait. Ebbe a kategóriába tartozik az öregemberek ráncos, barázdált arcát megörökítő, visszatérő tematika csakúgy, mint a Szent Veronika kendője, édesanyjának vagy saját arcának ábrázolása az önarcképeken.
Alkotásainak másik, hosszas kísérletezés és gyakorlás révén kiérlelt jellegzetessége a formák fokozatos letisztulása és részletekre való szétbontása, amelyeket egyenes vagy ívelt vonalak hálószerűen komponált kontúrja határol. Kompozíciós eljárásainak köszönhetően képei a színekben pompázó festett üvegablakok illúzióját keltik. Ezzel a technikával dolgoz fel konvencionális, ugyanakkor pedig új témákat is, mint Fadrusz Mátyás király vagy Wesselényi báró ábrázolo zsobrok témája.
Katona György teljes életét a lankadatlan, lázas útkeresés és tökéletességre való törekvés határozta meg. Műteremlakásában utolsó pillanatig, utolsó leheletéig kitartóan dolgozott, akár egy alkimista. Így volt ez 2021. december 4.-én is, amikor hajnalig dolgozott utolsó képének befejezésén, majd az ecsetet letéve pirkadatkor örökre elaludt, álmában a Fény felé véve útját.
Florin Gherasim, 2022. Június
(magyar nyelvre fordította: Portik Blénessy Ágota)
