A színekkel játszva. Irina Petraș

A Kolozsvári Művészeti Múzeum, a Kolozs Megyei Tanács alárendeltségében működő megyei érdekeltségű közintézmény 2025. november 26. és december 7. között rendezi meg A színekkel játszva című festészeti kiállítást Irina Petraș alkotásaiból. A hivatalos megnyitóra 2025. november 26-án, szerdán, 14.00 órakor kerül sor, Lucian Nastasă-Kovács egyetemi tanár, a Kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója, Irina Petraș, meghívottjai és Dan Breaz művészettörténész, a kiállítás kurátora jelenlétében.

A 2025. november 26-i megnyitó alkalmával sor kerül Erdély versei (Erdélyi Iskola Kiadó, 2025) című kötet bemutatójára is, amelyet a neves irodalomkritikus és esszéista, Irina Petraș, a Romániai Írószövetség kolozsvári fiókjának elnöke gondolt és szerkesztett.

A megnyitó második részében a meghívott költők adnak elő verseikből, egy olyan összetett esemény keretében, amely összehozza egész Erdély lírai hangjait. Az esemény a Romániai Írószövetség Kolozsvári Fiókja, a Kolozsvári Művészeti Múzeum és az Erdélyi Iskola Kiadó különleges erőfeszítéseinek köszönhetően valósul meg.

A színekkel játszva című kiállításban Irina Petraș újraértelmezi a modernizmus egyik kanonikus kérdését: hogyan lehet azonosítani a „legvalóságosabb” valóságot művészi eszközökkel. Legújabb alkotásainak szigorúan formált esszenciái ezt a valóságot a rajz neoexpresszionista stilizációjában találják meg, amely grafikai sajátosságait hangsúlyozva válik emblematikussá újfajta sugallatosságával. Ugyanez a „valóság” megjelenik a kifejező színrétegekben is, ahol a késsel vagy akár közvetlen kézi beavatkozással felhordott festékrétegek a lények és dolgok „testet öltését” sugallják, sajátos esztétikai valóságot teremtve.

Mind az újonnan megszerzett sugallatosságban, mind pedig a művészi ábrázolás különös esztétikai valóságában egy sajátos érzékenység olvasható ki, amelyet a világ érzékszervi befogadására épített elbeszélő kedv jellemez. Így fedezhetők fel egy személyes mitológia nyomai – a memória erejével megőrizve –, illetve az intenzíven megélt szubjektivitás, amely nem engedi, hogy a véletlenszerű hatások sem a reflexív ábrázolás minőségét, sem érzelmi varázsát gyengítsék. A formai kezelés Irina Petraș művészetét az autentikus értékeket ismerők előkelő körébe sorolja: olyanok közé, akik nem engedik, hogy rögzült, rutinos vagy „klasszicizálódó” esztétikai formulák, illetve a kortárs művészeti divatok elcsábítsák vagy ideológiai terhekkel árasszák el a művész gondolatvilágát.

Irina Petraș új műveinek egyik uralkodó gondolata a mozgó–mozdulatlan, élet–halál, ragyogás–elhalás közötti párbeszéd. Az alkotó jelenlegi művészi megfogalmazásai a művészi aktus szubjektív mozgatórugóira való fokozott érzékenységet hangsúlyozzák, így a művek hiteles neoexpresszionista érzékenységet hordoznak – amint azt maga a művész is megfogalmazza ihletett művészi hitvallásában, amikor vizuális kifejezésmódjának szabadságáról vall:

„Minden kiállításomnak megvolt a maga egysége, úgy az 1976–1989 közötti tíznek, mint a negyedszázados szünet utáni tíznek (Fénygyakorlatok, Ideiglenes lakások, Az emlékezet megszakításai, Bacoviák, A színek zümmögése stb.). A vászonra való átültetés mindig egy kis kísérlet is volt.

Élénk emlékeim vannak az első, 1976-os kiállításmegnyitóról, amelyre a Tribuna folyóirat galériáiban került sor. D.R. Popescu mutatott be. A második megnyitó a „Filo” Galériákban zajlott, Octavian Șchiau dékán irányítása alatt. Kiállítottam a Művészeti Múzeumban, az Egyetemi Házban, a Steaua Galériákban, a Scriptoriumban stb.

A festészet mindig a legszabadabb részem volt. Az írásban valamivel fegyelmezettebb és komolyabb vagyok. De festés közben semmilyen szabályt nem követek. Festek a napsütésben, a déli erkélyen, vagy a műhelyben, festőállványon; ujjal, palettakéssel – nem ecsettel –, és mindig újítok/kutatok.

Sosem fejezek be egy képet. Csak megállok. Soha nem festek semmit természet után. Be kell valljam: nem tudom vászonra vinni azokat a képeket, amelyeket a fejemben hordozok, amelyeket a képzeletem lát, álomban vagy ébren. A címek többnyire azt sugallják, milyen kapcsolatban állok „napi és éjjeli olvasmányaimmal”. Eminescu, Bacovia, Blaga, Goga, Arghezi verseiben mindig találok töredékeket, amelyek címként szolgálhatnak. Röviden és összefogottan mondják el azt, amit a képnek kellett volna – és nem mindig sikerül. A színekkel játszva cím nagyon találó a vásznakkal való kapcsolatomra. Játék, öröm, kilépés a nap ritmusából, színes elmerülés a gondolatokban. Most pedig háttérként is szolgálnak egy transzilván antológia bemutatójához.”

Az egész kiállítási útvonal a fényképek születését jeleníti meg, mintha végtelen feketeségből kivágott fényfoltok lennének, amelyek a színek fantáziadús vibrációját mutatják meg. Irina Petraș legújabb műveiből álló tárlat festészetének sokoldalúságát bizonyítja: egyszerre vetítenek ki valamit, ami többé nem lesz, és valamit, ami mindig is létezni fog – az ember „örök” létezésmódját, saját életvilágának közegében. A színekkel játszva végső soron művészi metafora az emberi életre, amely a személyes mitológia és az építészeti terek metszéspontjában szemlélhető, ahol bármely pillanatban (újra)testet ölthet az emberi.

A színekkel játszva kiállítás 2025. december 7-ig látogatható, szerdától vasárnapig, 10:00 és 17:00 óra között.

Erdély versei – kötetbemutató

Az Erdélyi versei című antológia 2018-ban kezdett formát ölteni. Ma már 150 név szerepel benne – minden rangból, korosztályból és Erdély minden szegletéből.

A kötet az otthonról és a tűzhelyről szól, történelemről és megpróbáltatásról, tájról és kiváló emberekről, vágyról és sóvárgásról, fájdalomról és reményről. Ünnepélyes, de olykor könnyed játékosságot is kivált. Emlékhely és a jövő gondolásának alapja. A magányról és a közösségről egyaránt szól. Egy nép hosszú időn átívelő életéről és a mindennapokról, amelyeknek alakot és gyökeret ad. A megbékélésről és a meg nem békélésről. Az emberekről.

Nem lezárt, bármikor növekedhet. Erdélyi nőként, máramarosi és nagyszebeni gyökerekkel számomra az otthon az erdőkkel és dombokkal körülvett helyeket jelenti. A tekintet nem akad el bennük, hanem megtámaszkodik rajtuk, felismeri tájékozódási pontjait, és nyugodtan álmodhat a távoli távlatokról.